Az ország tulipános kertje: TulipGarden

0
797

– Adja magát a kérdés: a kedvence a tulipán?

– Nagyon szeretem őket, ráadásul a tulipán az első nagyobb virágzó növény a szabadban tavasszal. Persze önmagában ez kevés lett volna a TulipGarden létrejöttéhez… 2018-ban fogalmazódott meg az ötlet üzlettársammal, Mátrai Zoltánnal, hogy az Agrárin Kft. székhelyének udvarát, ami majd 4000 m2 szabad fűfelülettel rendelkezik, hasznosítsuk valahogy… Zoli korábbi Hollandia útjai kapcsán sokszor mesélt az ottani tulipánültetvényekről, így beugrott: ültessünk tulipánt! S, ha lúd, legyen kövér… Ha belevágunk, akkor már ne csak pár darabot, hanem kisebb léptékben ugyan, de hasonlót, mint, amilyeneket Németalföldön láthatunk… Így rögvest 30.000 hagymát vettünk Hollandiából! Ősszel elültettük, akkor még kézzel. Elég munkaigényes ez a metódus, de csodás eredménye lett a fáradozásnak. Januárban már láttuk a kis hajtáskezdeményeket. Nagyon vártuk, hogy milyen lesz az ültetvény. Elfogulatlanul mondhatom, hogy csodálatos tulipántengert láthattunk mi is és azok is, akik ellátogattak hozzánk. Nem véletlenül említem a látogatókat, hiszen kinyitottuk a kapukat és vártunk mindenkit sok szeretettel és még több tulipánnal a tavaszi hétvégéken. Meg is lepődtünk, hogy mekkora tömeg érdeklődött, pedig életünk első TulipGarden piknikjeit tartottuk.

– Az első TulipGarden év tehát nem várt sikerekkel zárult. Milyen volt a folytatás?

– Még a kezdő évünk áprilisában meglátogattuk Keukenhofot, az egyik legnagyobb holland tulipánoskertet, s ez a szakmai út óriási inspirációt jelentett. Professzionális holland partnereket találtunk. Gyártattunk egy ránk szabott ültetőgépet, hogy gyorsabban és szebben menjen a munka. Megtanultuk a technológiát, amit aztán adaptálunk a hazai viszonyokra. 2019-ben, már az új géppel elültettünk újabb 100.000 hagymát. A virágzás idejére a COVID helyzet lépett életbe. Bezárt az ország, bezárt minden. Nem mertünk szabadtéri tulipánszüretet rendezni. Csodás volt nézni ennyi tulipánt, de egyik szemünk sírt, a másik nevetett. Házhozszállítással próbáltuk menteni a menthetőt…

– Talán némi gyógyír a vírushelyzet okozta sebekre, hogy az agrárminiszter a TulipGardent választotta a virágkertészek megsegítéséről szóló bejelentés helyszínéül a tavasszal…

– Nem győzünk ezért elég hálásak lenni, hiszen hatalmas promóciót jelentett számunkra, amikor Dr. Nagy István agrárminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő látogatott el hozzánk. Nagy médiavisszhanggal bíró esemény volt. Rengetegen ismertek meg minket, fel sem tudom sorolni, mennyi visszajelzést, bátorítást kaptunk.

– Fel is bátorodtak… Ez a látogatás és a visszhangja adta meg a lökést, hogy egész új dologba kezdjenek?

– Valami ilyesmi történt… Egy barátunk javaslatára kialakítottunk egy franchise rendszert, aminek köszönhetően idén már négy másik helyszínen is ültetünk tulipánt, alakítunk ki TulipGardent. A franchise lényege, hogy egységes beszerzéssel, azonos, vagy közel azonos termékkínálattal, de egységes arculattal és igényességgel várjuk a szedd magad alkalmainkon a virágot szerető embereket! Abádszalókon a Tiszta-tó közelében, Szeged mellet a Mórahalmon, Kecskeméthez közel Cegléden és egy zalai helyszínen, Csömödéren is TulipGardenek várják majd 2021 áprilisában az érdeklődőket. Nagyon lelkes partnereket találtunk országszerte, akik szívüket-lelküket teszik ebbe a projektbe. Öröm a csapattal együtt dolgozni!

– Hatalmas lépés ez ilyen rövid idő alatt… Mit hozhat még a TulipGardenek számára a jövő?

– Két út közül választhatunk. Folytatjuk így tovább, vagy bővülünk. Jelenleg ez utóbbi a cél. Szeretnénk mintegy 20 telephelyet kialakítani 2022-re. Ehhez várjuk a jelentkezőket. Igyekszünk a meglévő telephelyek mellé közvetlenül nem telepíteni másikat, csak ha a franchise érdekeink sérülnek. Azt szeretnénk, hogy egységesen profi minőségben, minden honfitársunk közelében lehessen tulipános kert, vagyis TulipGarden!

agrotrend.hu