Képek, amely után vidékre akarsz költözni

0
307

Már az előző írásomban meséltem a vidéki életről nagy vonalakban, viszont most szeretnék egy kicsit bővebben beszélni erről , a helyről ahol én élek, és arról, hogy milyen is az a bizonyos: vidék varázsa.

Először is szeretném tisztázni, hogy vidékinek lenni nem azt jelenti, hogy tájszólásunk van és hogy szalmakalapban fűszállal a szánkban , gumicsizmában, furikkal,  fütyörészve járkálunk az utcán és kiabálunk egymásnak, hogy „hej komám” ( na jó néha az ilyen is előfordul, de azért nem egy mindennapos jelenség.)

Úgy gondolom, hogy minden embernek megvan a maga helye a nagyvilágban. Egyszer régen a nagyvárosok is lakatlan földek voltak, ahol őseink lovakkal jártak, és földet műveltek. Az egyre inkább felgyorsuló világban az emberek szükségleteinek kielégítésére egyre több teret kellett elvenni a természettől és a vidéki pusztákból a történelem során városok alakultak ki. Még a nagyvárosi emberek egy része sajnos eltávolodott mindettől, addig a kis falvakban élőket mai napig körülveszi az a varázslat amit természetnek hívunk. Igazából egy hihetetlenül csodálatos országban élünk, és sokan nem is tudják milyen meseszép helyeket rejtegetnek az erdők, mezők, domboldalak.

Magyar emberként, magyar földet művelni szerintem az egyik legnemesebb dolog, amit a mai világban magyarként  tehetünk és ezt vidéken boldogan meg is tehetjük . Minél távolabb kerül az ember a szülőhelyétől, az otthonától, annál távolabb kerül a gyökereitől…Ha egy facsemetét  elkezdünk a tövénél fogva rángatni, a földbe szakadhat a gyökere és a szára már sosem lesz boldog, és egészséges fa – és ezért is  kell egy hely ahova hazatérhetünk, mint a faültetésnek a vidékről való elköltöznének is vannak azért más alternatívai, viszont az sosem eredményez sok jót, ha az ember erőszakkal megtagadja , vidéki mivoltát.  Személy szerint  szeretek azokon az utakon járni, amelyiken napapáim jártak, szeretem azokat a földeket látni, amelyikek egy-egy élet munkássága művelt, szeretem azokat a fákat nézni a messze elterülő  erdőkben amik már akkor is itt voltak amikor az én családom letelepedett ebben a kis faluban, és száz szónak is egy a vége  szeretek vidéki lenni.

Sok ember számára élhetetlennek tűnik a falusi élet a megnövekedett igények miatt és valóban sok olyan dolog van amik a városokban egyszerűbben megoldhatók de ez egy kaland, egy kihívásokkal teli út, ahol az ember kellő kitartással és akarattal minden ami az életéhez szükséges megteremtheti magának, és mindezt úgy teheti, hogy érzi azt a szeretetet ami körül öleli nap mint nap. Lehet bármilyen városi valaki, de ha elege van a nagy világból mégis vidékre menekül, hisz ez az egész olyan mint egy gyerekkori bunker, megóvja és megnyugtatja az ember lelkét a csend, és olykor a csendet megtörő madárcsicsergés melengeti a szívét, a látvány pedig sokszor magáért beszél.

Itt lehetősége van mindenkinek arra, hogy boldog legyen,  kiskertet műveljen , állatokat tartson és egy olyan közösség része legyen, ahol nemcsak „ az alsó szomszéd lesz” hanem név szerint ismerik, sőt  ha segítségre van szüksége, garantáltan talál egy-két tettre kész embert . Talán nincsen pláza, mozi, és 156 étterem, de nem kell a gyereket vadasparkba vinni, hogy állatokat lásson, síelni menni, hogy a hóban játsszon , megtanulhat mindent itt az ember, ami szükséges az élethez, és ahhoz , hogy a szíve és a lelke is boldog legyen.

Pár képben pedig szeretném megmutatni Nektek, hogy engem melyik vidék is ragadott magával. Ez az a kis falu ahol én büszke vidéki/falusi lányként élek.

Serényfalva