KezdőlapAgrárvilágNövényA dália gumók téli tárolása

A dália gumók téli tárolása

A dáliák évelők, de mivel nem bírják a kemény fagyokat, a gumóik kiásásával teleltetjük át őket.

Az áttelelés egyszerűen azt jelenti, hogy télen nyugalmi állapotban kell tárolni őket, így a fagyos hőmérséklet nem károsíthatja őket.
 
Ez pedig azt jelenti, hogy az első őszi fagyok beállta folyamán el kell távolítani a gumókat a földből, és biztonságosan kell őket tárolni.
 
Melyik dália gumókat teleltessük át?
 
A tenyészidőszakban figyelj arra, hogy melyik dáliád egészségesebb és virágzóbb és melyek gyengébbek. A szezonjukban jelöljd meg a legjobbakat, amiket biztosan át szeretnél teleltetni. A jelölést egy szalaggal is megteheted. Egyszerűen finoman kösd össze a száraikat a szalaggal! Ne várj csodát azoktól a dáliáktól, amik a tenyészidőszakban nem jól teljesítenek. Ezek a következő szezonban sem fognak javulni, ezért érdemes csak a szép példányokkal foglalkozni, amikor az átteleltetésben gondolkodsz.
 
Az őszi fagyosabb időszakokban zsonglőrködni kell a dáliákkal, mert valójában a kezdeti hideg jót tesz nekik. Ha teheted, várd meg, amíg a növények kissé megfeketednek az első fagyoktól.
 
A dália gumók téli tárolására a földön
 
A termőterülettől és a téli hőmérséklettől függően előfordulhat, hogy a gumókat a földben hagyhatod. Ilyenkor azonban vedd figyelembe, hogy a siker számos tényezőtől függhet, beleértve a termesztendő fajtát, valamint azt, hogy mennyire lesz nedves és hideg a tél. Ha olyan helyen élsz, ahol magasabb az átlagos téli hőmérséklet, ritkák a fagyok, és kevesebb a téli csapadék, a földben hagyott dália gumókat leszigetelheted egy vékony réteg szalmával. Ilyenkor fontos, hogy a gumók alatti talaj jó vízelvezető legyen. Ez az elővigyázatosság elég, kell, hogy legyen a fagyás megelőzésére. Ha nagy az esély a fagyásokra, inkább ásd ki a dália gumókat.
 
Hogyan ásd ki a dália gumókat?
 
A vegetációs időszak végén, az őszi fagyok beköszöntével néhány kertész levágja a fő szárakat kb. 13-15 centi magasságban a talaj felett, és vár még egy-két hetet, mielőtt végleg kiásná őket. A gumók kiemeléséhez használj ásóvillát. Ez kicsit a burgonya felszedéséhez hasonlít. Maradj kissé távolabb a növénytől és próbálj jó mélyre ásni, hogy ne sértsd meg a gumókat. Vigyázz, mert Ilyenkorra a gumók elszaporodnak és szinte egy csomóban lehet csak őket kiemelni.
 
A dália gumók téli előkészítése
 
Mivel a gumók nagy eséllyel összenőnek, ezeket tárolás előtt előnyös felosztani. Ez egy kényes feladat, mert a gumók ilyenkor nagyon érzékenyek minden fertőzésre. Ha tehát éppen a dália gumók felosztása előtt állsz, moss alaposan kezet és fertőtleníts is.
 
·       A gumók kiásása után távolítsd el a felesleges talajt anélkül, hogy megsértenéd a gumókat.
·       Vágd a szár hosszát 2-3 centi hosszúra, majd a gyökereket és az egészségtelen részeket is.
·       Szükség szerint oszd el a gumókat.
·       Az elosztás után kezeld le a gumókat fehérítő vagy gombaölő szerrel.
·       Hagyj időt, hogy a levegőn megszáradhassanak, majd tárold őket.
 
Egyes kertészek csak lerázzák a felesleges talajt a gumókról a levegőn történő szárítás előtt és után, mások az egész gumót lemossák vízzel, és minden talajmaradványt lekefélnek róluk.

A dália gumók tárolási módszerei
 
1 Műanyag élelmiszerzacskó
Csomagold be egyesével a gumókat műanyag élelmiszerfóliába, címkézd fel őket, majd helyezd őket így 3 centis távolságot tartva egy dobozba.  
 
2 Papírzacskó
Helyezd papírzacskókba a gumókat egymástól laza távolságban vagy csomóban maradva.
 
3 Újság módszer
Csomagold be egyenként vagy csomókban a gumókat újságpapírba, és tárold őket úgy, hogy ne érjenek egymáshoz.
 
4 Konténeres módszer
Rakd a gumókat (egymással nem érintkezve) az alábbi kiegészítők valamelyikével megtöltött edénybe:
·       faforgács
·       száraz (egészséges) levelek
·       nedves homok
 
Ha alacsony a páratartalom a tároló helyiségben, fedd le az edényeket légnyílásokkal ellátott fedéllel.

Hadarik Rita

Ajánló